Sikeres projektzárás!

2021.02.05

Sikeres projektzárás: 958 új vállalkozás jött létre az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon című programban
 
A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, és a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány konzorciuma, mint kedvezményezett konzorcium közös projektjének a célja az volt, hogy a Nyugat- dunántúli régió területén az új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítse saját vállalkozásuk elindítására.
A program 996 fő számára nyújtott segítséget, hogy piacképes ötletéből képzéssel és szakértő tanácsadással olyan üzleti tervet dolgozzanak ki, ami alkalmas a sikeres megvalósításra. Végül 958 vállalkozást sikerült útjára indítani, akik kérelmet nyújthattak be a Magyar Államkincstár által közvetített pénzügyi támogatásra a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozásuk induló költségeinek fedezésére, mely összeg jelen programban 4,57 millió forintot jelent egy-egy vállalkozás számára.
 

 

Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány| 9024 Győr, Bakonyi u. 4/A.| +36-96/512-531|